maxillofacial trauma mikro X lemez

A száj- és arc-állkapocs sérüléseit általában munkahelyi sérülések, sportbalesetek, közlekedési balesetek és élet közbeni balesetek okozzák. Az arc-állkapocs vérkeringése gazdag, összeköttetésben áll az agy és a nyakkal, és itt kezdődik a légzőrendszer és az emésztőrendszer. Több arc-állkapocscsont és arcüreg található itt. A fogak az arc-állkapocscsonthoz kapcsolódnak, a nyelv pedig a szájban található. Az arcnak vannak arcizomzata és arcidegei; az állkapocsízület és a nyálmirigyek; ezek látják el a mimikai funkciókat, a beszédet, a rágást, a nyelést és a légzést.

A maxillofacialis törés rögzítése a repozíció után fontos lépés a kezelésben. A gyakran alkalmazott rögzítési módszerek közé tartozik az egyetlen állkapocsív sínrögzítése, az állkapocsközi rögzítés, az állkapocsközi ligációs rögzítés, a minilemezes vagy mikrolemezes rögzítés, a kraniális és az állkapocs-rögzítés, és egyéb módszerek közé tartozik a perimaxilláris rögzítés és a kompressziós lemezes rögzítés.

1. Az egyállkapocsú fogív sínrögzítési módszere: 2 mm átmérőjű alumínium huzalt vagy készterméket horgos fogív sínnel használnak a fogív alakjának megfelelően, majd finom fém ligáló drótot vezetnek át a fogüregen, a sínt a törésvonal mindkét oldalán lévő fogak egy részére vagy mindegyikére ligálják a törésszegmens rögzítéséhez. Ez a módszer alkalmas olyan törésekre, amelyeknél nincs látható elmozdulás, például a maxillochin lineáris középvonali törése és a lokalizált alveoláris törés.

2. Intermaxilláris rögzítés: az általános módszer az, hogy egy kampós fogívsínt helyeznek a felső és alsó fogakra, majd egy kis gumiszalaggal rögzítik az intermaxilláris rögzítést, így az állkapocs a normál okklúziós helyzetben marad. Ez a módszer megbízható, alkalmas különféle állkapocstörések esetén, az előnye, hogy az állkapocs jó helyzetben gyógyulhat, elősegíti a funkció helyreállítását, a hátránya, hogy a sérült nem tudja kinyitni a száját enni, és a szájhigiénia fenntartása sem könnyű, ezért erősíteni kell az ápolást.

3. Csontok közötti ligálás és rögzítés: nyílt sebészeti repozíció esetén a törés két letört végét ki lehet fúrni, majd le lehet ligálni és rögzíteni a rozsdamentes acéldróton keresztül. Ez egy megbízható rögzítési módszer is. Gyermekeknél az állkapocstörés és a fogatlan állkapocstörés is ezzel a módszerrel rögzíthető.

4. Kislemezes vagy mikrolemezes rögzítés: manuális nyílt repozíció alapján egy megfelelő hosszúságú és alakú kislemezt vagy mikrolemezt helyeznek a törés két törött végének csontfelszínére, és egy speciális csavarral áthatolnak a csontkéregben a lemez rögzítése érdekében, így elérve a törés rögzítésének célját. A kislemezeket általában az állkapocshoz, míg a mikrolemezeket a maxillához használják.

5. Kraniális és maxillofacialis rögzítési módszer: maxilláris haránttörés esetén nem csak az állkapocsra lehet támaszkodni a rögzítéshez, hanem a koponyára is, különben a középső felület hajlamos a megnyúlt deformációra. A rögzítés módja a következő: először a sínt a maxilláris fogakra helyezik, majd a sín egyik végét rozsdamentes acéldróttal a hátsó fogak területén rögzítik, a sín másik végét pedig a szájüregen keresztül a járomcsont lágy szövetén keresztül vezetik, és a gipszsapka támasztékára akasztják. Ezzel egyidejűleg intermaxilláris rögzítést is alkalmaznak.

Az állkapocstörés rögzítésének ideje a beteg sérülésétől, életkorától és általános állapotától függően határozható meg. Általában 3-4 hét a maxilla, és 4-8 hét az állkapocs esetében. A dinamikus és statikus módszerrel lerövidíthető az állkapocsközi rögzítés ideje. A módszer lényege, hogy 2-3 hét immobilizáció után a gumigyűrűt eltávolítják, miközben táplálják, és lehetővé teszik a megfelelő mozgást. A kislemez vagy a mikrolemez használata után az erős belső rögzítés érdekében előzetesen megfelelően funkcionális edzés végezhető a törésgyógyulás elősegítése érdekében.